A kajaktúra-vezetésről

Lassan közeledik a kajakszezon vége, és én mostanra kezdek magabiztosabb lenni a tengeren. Most már rosszabb időjárásban is el merek menni egyedül evezni, nagyobb hullámzásban is jól érzem magamat, egyre jobban ismerem a sziklákat, zátonyokat, barlangokat, és tudom, hogy melyik napon vihetek magammal turistákat és melyik napokon nem. Ez persze még nagyon messze van attól, hogy tengeri kajaktúra vezetőnek merjem nevezni magamat, de most már egész nagy esélye van az ügyfeleimnek, hogy túlélik a túrát.

Ezért most már ahhoz is veszem a bátorságot, hogy megosszak veletek néhány gondolatot a túravezetés nehézségeiről, mert a szépségéről talán mindegyikőtöknek van elképzelése. Arról talán nem kell írnom – és nehéz is lenne -, hogy milyen a tengeren, fókák és tengeri madarak között evezni, és milyen jó mindezt és a kajakozás élményét másokkal is megosztani. Az viszont érdekes lehet számotokra, hogy mi mindent tanultam eddig itt a túravezetésről.

Az időjárás és a tenger:

Korábban már írtam arról, hogy Új-Zélandon - különösen azon a részén, ahol mi lakunk - nagyon változékony az időjárás. Az ország gyakorlatilag két, nem túlságosan nagy sziget a Csendes-óceánon, 2000 km-re a legközelebbi szárazföldtől, Ausztráliától, ezért nagyon ki van téve a különböző frontoknak. A meteorológusoknak nehéz a dolga, úgyhogy ha azt hiszitek, hogy otthon rossz az időjárás-előrejelzés, akkor képzeljétek el azt, hogy itt sokszor teljesen ellentétes azzal az időjárás, mint amit aznap reggel jósolnak. A szél iránya és erőssége egy napon belül többször is meg tud változni, sokszor előfordul, hogy egyik pillanatban még szélcsend van és ragyogóan süt a nap, a következő pillanatban pedig már 60-100 km/h sebességű szél fúj és esik az eső. Az időjáráson túl az apály-dagály és a hullámzás két másik állandóan változó és a túrákat befolyásoló tényező. Ezért szinte minden napom úgy kezdődik, hogy megnézem az interneten az időjárás-előrejelzést, és azt, hogy aznap mikor van apály és dagály, majd mindezt feljegyzem a naplómba. Ezután lesétálok a tengerpartra, nézem a felhőket és a tengert, és próbálom kitalálni, hogy lehet-e aznap túrát vezetni, és ha lehet, akkor hova. Kezdetben egyáltalán nem tudtam ezekből a jelekből döntést hozni, most már valamivel könnyebben megy. Ha tehát szerencsénk van, és a természet úgy akarja, akkor kajakozunk, de túra közben is folyamatosan figyelni kell, hogy időben vissza tudjunk fordulni, vagy partra tudjunk szállni, ha rosszra fordulna az idő.

A turisták:

Az időjárásnál és a tengernél már csak a turisták trükkösebbek. A tengeren való kajakozás nagyon más, mint tavon, folyón kajakozni, és nem árt, ha már legalább egyszer ült az ember kajakban, mielőtt a tengerre merészkedik. Fontos tudni, hogy mekkora tapasztalata van kajakozásban annak, akit túrára viszek, mert ez nagyrészt eldönti, hogy hova vihetem, és milyen időjárási-tengeri viszonyok között. A nehézség az, hogy a legtöbb lelkes turista azt mondja, hogy nagyon nagy tengeri kajakos, aztán kiderül, hogy egyszer kiskorában ült már apukájával egy horgászcsónakban. A tapasztalat hiánya nem baj, az viszont igen, ha valaki tapasztalat nélkül túlságosan magabiztos, mert ilyenkor gyakran megesik, hogy az öbölből a nyílt vízre kiérve megrémülnek a tenger hullámzásától. De a legtöbben nem is tudják, hogy mekkora hullámokat tudnak kezelni és mekkorákat nem, visongva örömködnek a hullámokon lovagolva – egészen addig, amíg egyszer be nem borulnak. :-) A másik probléma az erő hiánya. Néhányan – elsősörban az ázsiai turisták – annyira gyengék, hogy 1 km/h-val sem haladunk, ami igen veszélyes tud lenni, amikor gyorsan kell eleveznünk két szikla vagy zátony között. A hullámzás a tengeren olyan, hogy két-három nagy hullámot néhány kisebb követ, majd megint nagyobbak jönnek, és így tovább. Két zátony között a kis hullámokban igyekszünk mindig átevezni, de ha nincs sebességünk, akkor a nagyobb hullámok a rossz helyen érnek, és könnyen rásodorhatnak bennünket a zátonyra. Ha a turisták az irányt sem tudják tartani, csak mennek jobbra-balra, amerre viszi őket a hullámzás, akkor nincs más hátra, vontatom őket. A mentőmellényemhez van jó kis vontatókötél csatlakoztatva, ezt rákattintom a kajakjuk elejére, aztán nézelődhetnek, nem kell foglalkozniuk az iránytartással.

A jó az egészben az, hogy a turisták a nehézségekből általában mit sem éreznek, és élvezik a kajakozást, márpedig a cél ez.