Allan kora reggel kivitt horgászni embereket a Sea Slave –vel (Tengeri rabszolga: ezzel a kisebb hajóval halássza a fiával a rákokat, és visz ki turistákat a tengerre pecázni). Mi Zsolttal egy jót aludtunk, és csak tízkor mentünk le kinyitni a csónakházat. Épp csak elkezdtük lemosni a mólót (a horgászó gyerkőcök mindig egy csomó kagylótörmeléket hagynak maguk után, amit le kell mosni), mikor éppen visszaérkeztek. Tátott szájjal néztük, hogy három óra alatt milyen sok halat fogtak. Az utasok Maori emberek voltak, egyikőjük egy óvatlan pillantaban hupsz, megevett egy nyers halfilét a fogásból. Ezt még nagyobbra tátott szájjal néztük. :)
Ma is kölcsönöztek kajakokat, túrára sajnos nem volt lehetőség az erős északkeleti szél miatt. Zárás után a dinghy-vel (kis evezős csónak) beeveztem a Caprice-hoz néhány dologért. Vicces volt, ahogyan az erős szélben és az áramlatban csak harmadszorra tudtam kikötni a katamaránra, Zsolt és Allan a kikötőből nézték a küzdelmemet. Aztán Zsolttal sit-on-top (beülő nélküli) kajakokban neoprén ruhába beöltözve próbálgattuk magunkat a folyótorkolatba az tengerről bejövő nagy hullámokon.
Este Allan és Rhonda nemrég kihajózott a tengerre, az éjszakát a vitorláson töltik, úgyhogy mienk az egész ház! :) Ezt palacsintasütéssel ünnepeltük meg, méghozzá Allan több mint százéves nagymamájának a több mint 70 éves serpenyőjében.
Emese
