Hangi – Bográcsozás maori módra

Új-zélandi barátaink mindent megtesznek azért, hogy minél több helyi dolgot kipróbáljunk, mielőtt búcsút mondunk az országnak. Amikor Allan öccse, Graham, megtudta, hogy még nem ettünk hangi ételt, szervezett nekünk egy hangi estét. A hangi az a mód, ahogyan a maori emberek hagyományos készítették el az ételeiket: egy földbe ásott gödörbe tették a különböző húsokat és zöldségeket forró kövekkel együtt, majd földdel fedték le a gödröt. A tiszteletünkre rendezett hangi estén Graham volt a “hangi mester”, akinek a szerepe hasonló a mi bográcsozásainkon a “főszakács” szerepéhez: amikor az elfogyasztott alkohol hatására egyre több az önkéntes szakértő, és mindenki másképp keverné-fűszerezné az ételet, akkor az ő szava a döntő. Graham igyekezett a lehető legtöbb dolgot a hagyományoknak megfelelően csinálni, hogy teljes legyen számunkra az élmény. Kezdetnek fel kellett ásni a gyepet Allan-ék kertjében (Allan szerint: “mindent a magyarok kedvéért” :), majd a kiásott gödröt lefedték nagy fahasábokkal és vasdarabokkal (utóbbi XX. századi újítás). Amikor a fák elégtek és vasak felforrósodtak, a parazsat kilapátolták a gödörből, a vasakat pedig otthagyták az alján. Csirkét, disznót, tököt, káposztát és burgonyát tettek káposztalevelekre egy flax-szel (len) körbefont kosárba, azt pedig a gödörbe helyezték, és elföldelték. Ezután már csak néhány órát kellett várni, hogy megfőjön az étel. Furcsa volt a “friss sírhalom” kinézetű tűzhely mellett üldögélni, az pedig egyenesen érthetetlen volt számunkra, hogy a gödörből kilapátolt jó kis parázson miért nem sütöttünk legalábbis addig szalonnát. Lehet, hogy azért, mert akkor Új-zélandi barátaink rájöttek volna, hogy kár a sok hűhóért, a majdnem semmilyen ízű hangi ételeknél ezerszer jobb egy jó kis sült szalonna és szalonnazsírral átitatott kenyér paradicsommal. :)

Marihuána

A marihuána fogyasztása Új-Zélandon legális, csak a termesztőket büntetik. Az egyik évben helikopterről permetezve próbálták az illegális ültetvényeket felszámolni, de a helikopterek propellere még jobban szétszórta a növények magját, és vadon nőtt a marihuána egy csomó helyen sokak nagy örömére. Allan egyik barátja, aki abból élt abban az időben, hogy mohákat gyűjtött az erdőben eladásra, egy szép napon belebotlott egy ilyen marihuána ültetvénybe. Gondolt egyet, és moha helyett aznap marihuánát gyűjtött, nem is keveset. Learatta és hazavitte az egész ültetvényt. Ezek után nyugodtan feltehette volna a lábát az asztalra élete hátralevő részében, ha nem adta volna el az egészet a kocsmában 1000 dollárért (kb. 140.000 Ft)…

Gus

Valószínűleg így írják a kutyánk nevét. Van ugyanis egy kutyánk, egy csokibarna színű labrador, aki első ránézésre félelmetesnek tűnik, mert erős és nagyfejű, de igazából egy szelíd kétéves kölyökkutya. Még nem tanulta meg, hogy ne húzza a pórázt, és mindig visszajöjjön séta közben, de tanulékony. Allan fia, Brock a gazdája, aki most Európában nyaral, úgyhogy Gus egy hónapig nálunk vendégeskedik. Sokszor mi visszük sétálni, és adunk neki vacsorát, ha a házigazdáink elfelejtik. Már néhány szót tud magyarul, az “ookooooos”-t mintha értené, de arra, hogy “ül” még nem reagál.

Húzom a vontát!

Valakinek az az álma, hogy körbeutazza a világot, van, akinek az, hogy feljusson a Mount Everest csúcsára, van, akinek az, hogy sok gyereke és nagy családja legyen…
Nekem is sok ezekhez hasonló álmom van, amelyeknek egy része már meg is valósult. Az egyik itt valósult meg, Új-Zélandon: Szerettem volna megtanulni kajakvontát húzni. Hát most húzom! :)

A világ minden tájáról

Kíváncsiságból számba vettem, hogy hányféle nemzetiségű turistát vittem eddig kajakozni:

Új-Zéland
Ausztrália
Anglia
U.S.A.
Kanada
Németország
Franciaország
Ausztria
Csehország
Tájföld
Malájzia

A vitorlástúrákon ennél még többféle nemzetiségű emberrel találkoztunk, nem is tudnám az összeset felsorolni.

Április 16. Vitorlázás gyerekekkel

Tegnap délután hatalmas gyerek siserehad rohamozta meg Caprice-t. 60 kis hajóst vittünk el vitorlázni három körben. Az első két kérdése szinte mindegyiknek az volt, hogy van-e cápa a vízben, és hogy mi lesz, ha felborulunk. Aztán egyre magabiztosabbak lettek a fedélzeten, és még a kormányzást is kipróbálhatták.

Április 10. Esti kajaktúra a barlangokhoz

Különösen jól sikerült a mai kajaktúránk a barlangokhoz. Odafelé délutáni fényekben, visszafelé már naplementében eveztünk. Szélcsend volt, de a tenger azért szerette volna, hogy gyakoroljuk az oldalról jövő hullámokban evezést, ezért időnként küldött nekünk egy-egy nagyobb hullámot.

 

Mese a nagy halakról

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legény és egy leány. Ez a legény és leány egy nagyon szép országban élt az üveghegyen túl, egy dolog nem volt csak ott: nem volt óperenciás tenger, és tengernyi hal sem benne. Nem is ettek ám sok halat, mert lusták voltak három napot és három éjszakát ülni a folyók és tavak mentén, hogy halat fogjanak, mert ebben az országban türelem kellett ám a halfogáshoz, és hát nem volt meg a kellő tudásuk sem hozzá. Egyszer aztán gondoltak egyet, és elindultak szerencsét próbálni. Mentek-mendegéltek hét napon és hét éjen át, míg az óperenciás tenger partjára értek, ahol találkoztak egy halásszal. A halász nagyon jó ember volt, és felfogadta őket szolgálatába. Szorgalmukért cserébe egy szép napon elvitte őket a tengerre horgászni, és megtanította őket arra, hogyan kell tízkilós Groper-eket fogni, nem hármat, hanem ötöt fél óra leforgása alatt. A halak ugyan mondták a legénynek és a leánynak, hogy dobják őket vissza a vízbe, és teljesítik három kívánságukat, de azok inkább hazavitték, és jól megették őket.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Március 26. Már megint a sárgaszeműek!

Ma egy kedves vendégünk volt Magyarországról, Andrea, aki két hónapig Új-Zélandon utazgat, és meglátogatott bennünket is Karitane-ban. Este, sötétedés előtt Zsolttal elvittük őt a Tavora Reserve-be pingvinlesre. Volt esélyünk, hogy látunk sárgaszemű pingvineket a parton, mert ebben az időszakban vedlenek, és ilyenkor több időt töltenek a szárazföldön. A tengerpartra érve először nem láttunk egyet sem, ezért nyugodtan elsétáltunk egészen azokig a sziklákig, ahol fészkelni szoktak. Zsolt és Andrea teljesen elmerültek a tenger fotózásában, amikor néhány méterre tőlünk megpillantottam egyet, amely valószínűleg egy szüleire váró gyerek-pingvin volt. Ilyen közelről eddig még nem volt alkalmunk szemügyre venni ezt a félénk madarat, most viszont jól megnéztük magunknak! Tudtuk, hogy nem szereti a közelségünket, ezért egy percnél hosszabb időt nem is töltöttünk el a csodálatával, hanem továbbsétáltunk. Talán azért, mert jó turista és természetvédő módjára viselkedtünk, lehetett részünk egy még izgalmasabb látványban a dombra vezető ösvényről, amikor végignéztük, ahogy a sárgaszemű gyerek szülei a partra úsztak, és végigtotyogtak a homokos parton a fészek felé. Ezután már csak hab volt a tortán, amikor a domb túloldalán távcsővel azt is láthattuk, hogyan eteti egy másik szülő a gyerekét.

A kajaktúra-vezetésről

Lassan közeledik a kajakszezon vége, és én mostanra kezdek magabiztosabb lenni a tengeren. Most már rosszabb időjárásban is el merek menni egyedül evezni, nagyobb hullámzásban is jól érzem magamat, egyre jobban ismerem a sziklákat, zátonyokat, barlangokat, és tudom, hogy melyik napon vihetek magammal turistákat és melyik napokon nem. Ez persze még nagyon messze van attól, hogy tengeri kajaktúra vezetőnek merjem nevezni magamat, de most már egész nagy esélye van az ügyfeleimnek, hogy túlélik a túrát.

Ezért most már ahhoz is veszem a bátorságot, hogy megosszak veletek néhány gondolatot a túravezetés nehézségeiről, mert a szépségéről talán mindegyikőtöknek van elképzelése. Arról talán nem kell írnom – és nehéz is lenne -, hogy milyen a tengeren, fókák és tengeri madarak között evezni, és milyen jó mindezt és a kajakozás élményét másokkal is megosztani. Az viszont érdekes lehet számotokra, hogy mi mindent tanultam eddig itt a túravezetésről.

Az időjárás és a tenger:

Korábban már írtam arról, hogy Új-Zélandon - különösen azon a részén, ahol mi lakunk - nagyon változékony az időjárás. Az ország gyakorlatilag két, nem túlságosan nagy sziget a Csendes-óceánon, 2000 km-re a legközelebbi szárazföldtől, Ausztráliától, ezért nagyon ki van téve a különböző frontoknak. A meteorológusoknak nehéz a dolga, úgyhogy ha azt hiszitek, hogy otthon rossz az időjárás-előrejelzés, akkor képzeljétek el azt, hogy itt sokszor teljesen ellentétes azzal az időjárás, mint amit aznap reggel jósolnak. A szél iránya és erőssége egy napon belül többször is meg tud változni, sokszor előfordul, hogy egyik pillanatban még szélcsend van és ragyogóan süt a nap, a következő pillanatban pedig már 60-100 km/h sebességű szél fúj és esik az eső. Az időjáráson túl az apály-dagály és a hullámzás két másik állandóan változó és a túrákat befolyásoló tényező. Ezért szinte minden napom úgy kezdődik, hogy megnézem az interneten az időjárás-előrejelzést, és azt, hogy aznap mikor van apály és dagály, majd mindezt feljegyzem a naplómba. Ezután lesétálok a tengerpartra, nézem a felhőket és a tengert, és próbálom kitalálni, hogy lehet-e aznap túrát vezetni, és ha lehet, akkor hova. Kezdetben egyáltalán nem tudtam ezekből a jelekből döntést hozni, most már valamivel könnyebben megy. Ha tehát szerencsénk van, és a természet úgy akarja, akkor kajakozunk, de túra közben is folyamatosan figyelni kell, hogy időben vissza tudjunk fordulni, vagy partra tudjunk szállni, ha rosszra fordulna az idő.

A turisták:

Az időjárásnál és a tengernél már csak a turisták trükkösebbek. A tengeren való kajakozás nagyon más, mint tavon, folyón kajakozni, és nem árt, ha már legalább egyszer ült az ember kajakban, mielőtt a tengerre merészkedik. Fontos tudni, hogy mekkora tapasztalata van kajakozásban annak, akit túrára viszek, mert ez nagyrészt eldönti, hogy hova vihetem, és milyen időjárási-tengeri viszonyok között. A nehézség az, hogy a legtöbb lelkes turista azt mondja, hogy nagyon nagy tengeri kajakos, aztán kiderül, hogy egyszer kiskorában ült már apukájával egy horgászcsónakban. A tapasztalat hiánya nem baj, az viszont igen, ha valaki tapasztalat nélkül túlságosan magabiztos, mert ilyenkor gyakran megesik, hogy az öbölből a nyílt vízre kiérve megrémülnek a tenger hullámzásától. De a legtöbben nem is tudják, hogy mekkora hullámokat tudnak kezelni és mekkorákat nem, visongva örömködnek a hullámokon lovagolva – egészen addig, amíg egyszer be nem borulnak. :-) A másik probléma az erő hiánya. Néhányan – elsősörban az ázsiai turisták – annyira gyengék, hogy 1 km/h-val sem haladunk, ami igen veszélyes tud lenni, amikor gyorsan kell eleveznünk két szikla vagy zátony között. A hullámzás a tengeren olyan, hogy két-három nagy hullámot néhány kisebb követ, majd megint nagyobbak jönnek, és így tovább. Két zátony között a kis hullámokban igyekszünk mindig átevezni, de ha nincs sebességünk, akkor a nagyobb hullámok a rossz helyen érnek, és könnyen rásodorhatnak bennünket a zátonyra. Ha a turisták az irányt sem tudják tartani, csak mennek jobbra-balra, amerre viszi őket a hullámzás, akkor nincs más hátra, vontatom őket. A mentőmellényemhez van jó kis vontatókötél csatlakoztatva, ezt rákattintom a kajakjuk elejére, aztán nézelődhetnek, nem kell foglalkozniuk az iránytartással.

A jó az egészben az, hogy a turisták a nehézségekből általában mit sem éreznek, és élvezik a kajakozást, márpedig a cél ez.

Március 13-14. Amikor mások az atombunkerben….

Az a jó, hogy amikor olyan az időjárás, hogy mások lemennek az atombunkerekbe, beszögelik deszkákkal az ablakokat és ajtókat, háromhónapnyi élelmet raktároznak be, és értelemszerűen nem lehet kajaktúrát vezetni, akkor mi szabadnapot kapunk, és tudunk menni kirándulni! Ezen a hétvégén 100 km/h erősségű szél fújt, éppen ideális a túrázásra!Szombat reggel fel is kerekedtünk, hogy délre autózva eljussunk a Nuggets Point nevű, a turisták által igen kedvelt helyre. A parkolóból induló negyedórás séta az óceánparton, magas sziklákon vezet egy világítótoronyig, ahonnan remek kilátás nyílik a tengerben álló, különböző, érdekes formájú

vulkanikus tömbökre. Elnéztük egy darabig a hullámok korbácsolta sziklákat, majd indultunk következő úticélunk, a Cathedral Cave (Katedrális barlang) felé, amely egy gyalogosan megközelíthető barlang az óceánparton. A látogatóközpontban azonban megtudtuk, hogy ma már nem tudunk bemenni a barlangba a dagály miatt, ezért ehelyett elmentünk a közeli Surat-öbölbe, amely az oroszlánfókák egyik kedvelt helye. Ebben a zord időjárásban azonban az oroszlánfókák sem voltak bolondok a parton heverészni, így csak a fehérsapkás, felkorbácsolt hullámokban tudtunk gyönyörködni.
A nap végén, még sötétedés előtt végigjártuk a másfélórás Taieri River Walk sétautat, amely a Taieri folyó torkolatától indul, és felfelé vezet a folyó mentén. Érdekes és látványos kirándulóút, amelyen meg lehet figyelni a tengeri és édesvízi élővilágot is. A túra nagy része őshonos növényzet között vezet (manuka tree = manuka fa, cabbage tree = “káposzta” fa, flax = len, fern = páfrány), a madárvilág pedig nagyon gazdag. Zsoltnak sikerült is néhány csicsergő kismadarat lencsevégre kapnia. A képen látható kismadarat a “motoros szemüvegben” húgomnak küldöm szeretettel. :)

Vasárnap a Dunedin-hez közeli “Allan’s beach”-et (Allan öble) és környékét fedeztük fel gyalogosan. Sétáltunk egyet az öböl fehérhomokos partján, ugrándozva a partraszökő hullámok elől (éppen dagály volt). Láttunk sok pingvinfészket, és két fókával is találkoztunk, az egyik éppen akkor úszott partra, amikor odaértünk. Zsolt két-három méterre állt tőlük, de ügyet sem vetettek rá. A tengerparti séta után az öböl melletti Sandymount csúcsra kirándultunk fel. Zsolt a halászhajóról már látta ezt a látványos tengerparti részt, amely most a hegytetőről sem okozott csalódást. A sétaút keresztülvezet egy rövid, de látványos macrocarpa fasoron, elhalad egy működő,bár

kicsit lerobbant birkanyíró és karám mellett, majd elvezet két kilátóponthoz, ahonnan olyan kilátásban volt részünk, amihez hasonlót eddig még nem nagyon láttunk. Kb. 200 méter mély, a szárazföldbe 50-100 méterre benyúló sziklahasadékok felett álltunk, amelyeket a tenger alakított ki: a vulkánikus közet alsó, puha rétegeit kimosta a hullámámzás, majd a fentről lehulló keményebb sziklák lepotyogtak, és feltöltötték az üreget, így tovább már nem erodálja a tenger a partot. Ha nem jól írtam
le, nézzétek meg a képeken. :) (Fotó)
A kirándulás után csirkeszárnyakat szerettünk volna enni a városban most megnyílt Kentucky Fried Chicken gyorsétteremben, de ezek a kiwik nem tudják, hogy mi a jó, és nem volt a menün a nagy kosár csirkeszárny, amit otthon szoktunk enni, így be kellett érnünk más csirke ételekkel.

Február 19-21. Nyaraltunk!

Nagyon sokat dolgoztunk már idáig, úgyhogy házigazdáink úgy határoztak, elvisznek bennünket egy hosszú hétvégére vitorlázni, hogy kicsit most már mi is ki tudjunk kapcsolódni… Pénteken indultunk Karitane-ből, úticélunk Oamaru volt, ahol vasárnap bor- és ételfesztivált rendeztek. A vitorlázás újabb élménnyel gazdagított bennünket, mert ez alkalommal Dusky delfineket láttunk a vízben, amelyek kicsit nagyobb testvérei a Hector delfineknek. Ők azok, akik kevésbé félénkek, és lehet velük úszni. A háromnapos kiruccanás igazi nyaralás volt forró nyári napokkal, úgyhogy nem átallottunk a jéghideg ÚZ-i óceánba neoprén ruha nélkül ugrálni a hajóról. Evésen-iváson, fürdésen kívül nem volt más dolgunk, elégedettek voltunk a semmittevéssel, nem nagyon akartuk elhagyni a vitorlást akkor sem, amikor házigazdáink partra szálltak várostnézni vagy vacsorázni. Jó volt nekünk a fedélzeten, valakinek egyébként is vigyázni kellett a hajóra…. :) A szürke órákat csak az törte meg, amikor felhúztuk egymást az árboc tetejére:  Zsolt nagyon élvezte, én visítottam, mint a fába szorult féreg! Nagyon magas volt…. :) A borfesztivál inkább egy rock koncertre hasonlított lelkes, de elég rossz zenészekkel, akik legalább nekem próbáltak a kedvemre tenni azzal,hogy U2-t játszottak, ha már Zsoltnál esélyük sem volt. És azért a kulináris élvezetekből sem maradtunk ki: végigjártuk az összes borászat pavilonját, és míg én kóstoltam, Zsolt fotózott Zsoltinak (to'd aza borászgyerek keletről vagyki aszerk.) , és beszélgetett a helyi borászokkal. Nekem tetszett ez a munkamegosztás. :)  Aztán ettünk német sültkolbászt savanyú káposztával (!), helyi  camamber sajtot rántva, rengeteg vaníliafagyit sok eperrel és csokis gofrit is! :)

Emese