Andersonék (a házigazdáink) azok a fajta emberek, akik, miután eldöntöttek valamit, hamar a dolgok közepébe csapnak. Így történt ma reggel az, hogy még fel sem ébredtünk igazán, és már kint száguldottunk a tengeren a Sea Slave-vel (a család kis halászhajójával). A tengeri fenékhorgászat (nem biztos, hogy ez a hivatalos elnevezése) itt azt jelenti, hogy kihúzunk a halászhajóval a nyílt tengerre, keresünk
egy alkalmas helyet, ahol a kapitány (Allan) kiáltására minden horgász egyszerre leereszti a tenger mélyére a horgászzsinórját, és várjuk a kapást. Túl sokáig nem kell várni, mert általában egy-két percen belül horogra akad egy
halacska, ha pedig nem, akkor a második perc végén Allan kijelenti, hogy a hely “hopeless”, vagyis itt reménytelen halat fogni, és továbbállunk egy másik helyre. Engem az itteni kalandok közül a horgászás lelkesít talán a legkevésbé, de azért én is szeretek minden újat megtapasztalni, ezért csatlakoztam hozzájuk. Kedves horgász barátaink, azért ne ijedjetek meg nagyon, Zsolt majd biztosan mesél nektek sokat erről a témáról később, hiszen már el is kezdett összebarátkozni a helyi horgászklub veterán tagjaival, hogy minél többször mehessen velük horgászni. A mai horgászat azért számomra is nyújtott új és érdekes tapasztalatokat. Már rögtön a “kihajózás” egy ilyen volt, mert sem Zsolt, sem én nem számítottunk arra, hogy ez a viszonylag kis halászhajó olyan hatalmas erővel rendelkezik, hogy 80 km/h-val száguldjunk vele ki a három méteres hullámok hátán a nyílt tengerre. Jobb volt, mint egy hullámvasút. :) A horgászzsinór leeresztésekor nem volt mindig könnyű megállapítanom, hogy mikor érte el az ólom (sinker) a tengerfeneket, arra pedig még nehezebb volt ráéreznem, hogy mikor harapott rá egy hal a csalimra, mert a nagy hullámzás közepette mozgásban volt a zsinór. De azért kifogtam Jock Stewart-ot, aki egy nagyon mérges kinézetű, narancsárga, tüskés hal, és ha hiszitek, ha nem, ez a becsületes neve. Fogtunk még nagy blue cod-okat is ebédre, és most láttam először, hogy ezek a halak milyen szép zöldeskék színben pompáznak. Végül hagy tegyek említést a tengeri horgászat kevésbé pozitív élményéről, arról, hogy Zsolt is és én is tengeri betegek lettünk, elég rosszul éreztük magunkat a nagy hullámokon hánykolódva, és a pecabotokra koncentrálva. Majd hozzászokunk :)
A horgászásból visszatérve kinyitottuk a csónakházat, végre szép idő volt, sütött a nap, adtunk is ki bérbe kajakot. De most átugorva az unalmas, rendkívül megterhelő munkával töltött órákat a parton, inkább elmesélem, hogy mit csináltuk este.
Kedvenc turistautas könyvünk második sétaútját teljesítettük, amikor felsétáltunk Allan-nel és Rhonda-val a Matanaka barlangok feletti fennsíkra, és megnéztük Új-Zéland legrégebbi farmépületeit. Már a fennsíkra vezető rövid sétaút is nagyon szép, fent aztán igazán hangulatos táj fogadott bennünket: hatalmas zöld területen bordó fa épületek állnak, mögöttük a kék óceán. Körbejártuk az épületeket, amelyeket 1843-ban hajón hozatott ide egy gazdag Johnny Jones nevű ember Ausztráliából, és ezzel egyidejűleg családokat telepített le a farmon, akik neki dolgoztak. Volt esze ennek az embernek, mert saját pénzt nyomatott, ezzel fizetett a munkásainak, akik így értelemszerűen csak nála tudták elkölteni a fizetésüket.
A Matanaka séta után házigazdáink elvittek bennünket egy olyan közeli tengerpartra, ahol esténként yellow-eyed (sárgaszemű) pingvineket lehet látni, amint partra úsznak éjszakára. A tengerpart a Tavora Reserve része. (Tavora = ősi maori kifejezés, jelentése: pingvin, Reserve = természetvédelmi terület.). A partra vezető sétaút wetland (mocsaras, lápos terület) mellett vezet, ahol egy területen láthatóak olyan növények, amelyeket számunkra furcsa egymásmellett látni (fenyők, lombhullató fák, jukkák, pálmafa szerű fák stb.). A partra leérve aztán tényleg láttunk pingvineket, egy felnőtt
példányt és fiókákat is, akik a meredek hegyoldalban ácsorogva várták haza szüleiket a tengerről a vacsorával. Fókákat is láttunk heverészni a sziklákon, talán éppen álomba szerettek volna szenderülni, amikor megzavartuk őket, és szép komótosan becsúsztak inkább a vízbe. Szép este volt!
Emese
