Április 16. Vitorlázás gyerekekkel

Tegnap délután hatalmas gyerek siserehad rohamozta meg Caprice-t. 60 kis hajóst vittünk el vitorlázni három körben. Az első két kérdése szinte mindegyiknek az volt, hogy van-e cápa a vízben, és hogy mi lesz, ha felborulunk. Aztán egyre magabiztosabbak lettek a fedélzeten, és még a kormányzást is kipróbálhatták.

Február 19-21. Nyaraltunk!

Nagyon sokat dolgoztunk már idáig, úgyhogy házigazdáink úgy határoztak, elvisznek bennünket egy hosszú hétvégére vitorlázni, hogy kicsit most már mi is ki tudjunk kapcsolódni… Pénteken indultunk Karitane-ből, úticélunk Oamaru volt, ahol vasárnap bor- és ételfesztivált rendeztek. A vitorlázás újabb élménnyel gazdagított bennünket, mert ez alkalommal Dusky delfineket láttunk a vízben, amelyek kicsit nagyobb testvérei a Hector delfineknek. Ők azok, akik kevésbé félénkek, és lehet velük úszni. A háromnapos kiruccanás igazi nyaralás volt forró nyári napokkal, úgyhogy nem átallottunk a jéghideg ÚZ-i óceánba neoprén ruha nélkül ugrálni a hajóról. Evésen-iváson, fürdésen kívül nem volt más dolgunk, elégedettek voltunk a semmittevéssel, nem nagyon akartuk elhagyni a vitorlást akkor sem, amikor házigazdáink partra szálltak várostnézni vagy vacsorázni. Jó volt nekünk a fedélzeten, valakinek egyébként is vigyázni kellett a hajóra…. :) A szürke órákat csak az törte meg, amikor felhúztuk egymást az árboc tetejére:  Zsolt nagyon élvezte, én visítottam, mint a fába szorult féreg! Nagyon magas volt…. :) A borfesztivál inkább egy rock koncertre hasonlított lelkes, de elég rossz zenészekkel, akik legalább nekem próbáltak a kedvemre tenni azzal,hogy U2-t játszottak, ha már Zsoltnál esélyük sem volt. És azért a kulináris élvezetekből sem maradtunk ki: végigjártuk az összes borászat pavilonját, és míg én kóstoltam, Zsolt fotózott Zsoltinak (to'd aza borászgyerek keletről vagyki aszerk.) , és beszélgetett a helyi borászokkal. Nekem tetszett ez a munkamegosztás. :)  Aztán ettünk német sültkolbászt savanyú káposztával (!), helyi  camamber sajtot rántva, rengeteg vaníliafagyit sok eperrel és csokis gofrit is! :)

Emese

 

Február 15. Nehéz ez a matrózélet!

Ma nem volt ügyfelünk, úgyhogy a vitorlást takarítottuk Zsolttal Port Chalmers kikötőben. Nagyon nehéz volt, sajnáltuk is magunkat, amikor az ebédszünetben a napsütésben, a kék vízen ringatózva eszegettük-iszogattuk a sült halat és sült csirkét kólával, majd a fedélzeten kiterített matracon elnyúlva fojtottuk le az ebédet az eddig életünkben evett legfinomabb joghurttal. :-) Takarítás után pedig erős és állandó hátszélben vitorlázunk vissza Karitane-be, és szinte végig én vezettem, Allan csak sörözött. :-) Élvezetes volt a nagy vitorlással a hullámokat meglovagolni!

Emese

Február 14. Megjöttek a delfinek!

Már eddig is nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, amiért annyi különleges élőlénnyel találkoztunk itt Új-Zélandon, a mai nap mégis felül tudta múlni az eddigieket. A ma esti vitorlástúrán az összes tengerlakó úgy határozott, hogy megmutatja magát nekünk. A kis kék pingvinek (blue penguin) olyan közel ringatóztak a hajónkhoz, hogy láthattuk tollazatuk gyönyörű zöldeskék színét a lemenő nap fényében. Egy hatalmas oroszlánfóka többször körbeúszta a vitorlásunkat, hogy jól megfigyelhessük elképesztő méreteit, és közben kíváncsian tekingetett nagy szemével ránk. Az ÚZ-i fókáknak is éppen a mi vitorlásunk közelében támadt kedve az óceánban lubickolni, az albatroszokról pedig már nem is beszélek. Kezdtünk telítődni az élményekkel, mikor Allan elkiáltotta magát, hogy “Delfinek jobbra!” Éppen Zsolt vezette a katamaránt, de Allan átvette tőle, hogy láthassa ő is a delfineket. A hajó oldalához futottunk, és megpillantottunk egy csomó kis Hektor delfint (Hector’s Dolphin) fel-le ugrándozn a vízből, és hihetetlen sebességel úszni a hajónkkal. A Hektor delfin a világ legkisebb delfine, és csodálatos mintázata van. Nem győztünk betelni a látványukkal. Zsolt és két vendég gyorsan neoprén ruhát is öltöttek, maszkot és pipát ragadtak, és beugrottak a vízbe, hogy ússzanak velük. De ezek a delfinek félénkebbek rokonaiknál, a Dusky delfineknél, és az úszók felé közelítve mindig leúsztak a mélybe, úgyhogy Zsolt inkább visszamászott a fedélzetre, és a hajó orrában feküdve bámultuk őket. Nem kétséges, hogy élvezték azt, hogy a hajó orra előtt, alatt, mellett úszkálta oda-vissza, játék volt ez a javából!

Emese

Január 7. A legbénább matróz Új-Zélandon : )

Délután leánybúcsú volt a Caprice fedélzetén, tizenöt lányt vittünk el vitorlázni, akik közül néhányan majd megfagytak az esőben (majdnem végig esett, és hűvös is volt), míg mások vígan borozgattak a vitorlás elején, miközben beborították őket teljesen a hullámok, sőt olyan is akadt, aki beugrott a vízbe neoprén ruhában, és volt, akit felhúztunk az árboc (mast) tetejére. A vendégek jól érezték magukat a kedvezőtlen időjárás ellenére is. Nekem egyrészt az a dolgom az ilyen túrákon, hogy figyeljek a turisták kényelmére, adjak nekik poharat, tányért, főzzek nekik meleg teát, mutassam meg, hogy hol a wc stb., másrészt mutassam meg nekik a fókákat, albatroszokat és egyéb érdekességeket, harmadrészt - és ez a legnehezebb számomra - segítsek Allan-nek a vitorlás kezelésében. Vagyis húzzam ki-be az orrvitorlát (jib), húzzam fel-le a fővitorlát (mainsail), kössem ki-le a puffereket (fender), bontsam ki és csomagoljam el a vitorlát, kössem ki-el a hajót a mólóról és ilyenek. Talán egyszerűnek hangzik mindez, és biztosan egyszerű is sokaknak, de nem nekem. Néha elfeledkezem arról, hogy mennyire nem vagyok sem praktikus, sem bátor, és abban a szerepben tetszelgek magam előtt, hogy én vagyok a nagy matróz, aki lobogó hajjal áll a fedélzeten, és mindent egy pillanat alatt megold, felhúz, helyére tesz, kibont-behúz, a valóság azonban az, hogy ma a csúszós fedélzeten imbolyogva csak egy lány voltam, aki egy olyan országból jött, ahol nincs is tenger, és ez látszik is rajta. :) Nagyjából egyszer sem találtam el, hogy éppen melyik kötelet és merre kell húzni, melyik csörlőre (winch) mit kell rátekerni, és többször majdnem úgy jártam, mint Allan lányának kutyája, aki annyira imádja a delfineket, hogy ahányszor csak meglát egyet a fedélzetről, úgy elkezd rohanni, hogy utána már csak csúszik, és nem tud megállni a hajó végén… Akkor sem éreztem annak a vagány kemény csajnak magamat, aminek szerettem volna, amikor a vitorla felhúzókötelének seklijét próbáltam átcsavarni egyik helyről  a másikra a szélben az ingó vitorlás csúszós fedélzetén egyensúlyozva, ja, és mivel elfelejtettem behúzni a horgászbotokat, az egyik damilja beleakadt egy sziklába, és elszakadt.
Estére kicsit elfáradtam, és a kezemet feltörték a kötelek, mire Anyukám csak annyit mondott a telefonban: “Te mondtad, hogy nem szereted az irodai munkát.’… :)

Emese

December 26. szombat, Igazi túra a barlangokhoz!

Ma az volt a dolgunk, hogy reggel Allan-nel elhozzuk Caprice-t (katamarán vitorlást) Port Chalmers kikötőből Karitane-ba, délután pedig 16 órakor egy ötfős társaságot elvigyünk kajakozni a barlangokhoz. Nehéz nagyon a munkánk. :) A vitorlázás nagyon jó volt, bár távol vagyok még attól, hogy otthon érezzem magam egy vitorláson, de ez alkalommal már egész jól tudtam, hogy mikor mit kell csinálni, és kezdem megismerni a hajót is. Jó szelünk volt, így valamivel több, mint három óra alatt értünk Karitane-be, ahol lehorgonyoztuk Caprice-t annak reményében, hogy az ünnepek alatt sokan fognak az öblünkben sétálgatni, és ha meglátják ezt az impozáns hajót, tudunk vinni vitorlástúrákat.

Délután elkezdett esni az eső, de szerencsére ez nem szegte annak az Új-zélandi családnak a kedvét, akik a barlangtúrára voltak bejelentkezve. Végig esőben, de nyugodt tengeren kajakoztunk velük, megnéztük az összes barlangot, ahova turistákat lehet vinni. Allan és én egyesben eveztünk, Zsolt párosban evezett a csapat leggyengébbikével, de ő sem volt nagyon szerencsétlen. Jól sikerült a túra, a vendégeink teljesen el voltak ájulva a helytől, és nem győzték mondogatni, hogy hogyan lehet az, hogy ők a környéken laknak, és csak most jöttek el ide. A túra végén jó hangulatban ültek be a kisbuszba. Én is elégedett voltam, mert úgy éreztem, hogy nagyjából mindent úgy csináltam, ahogy kell.


Emese

December 21. hétfő

Ma reggel még mindig "gale warning (szélvihar figyelmeztetés) volt, 35 csomós (kb. 55 km/h) szél és legalább kétméteres hullámok, úgyhogy kajakozás helyett csak kisétáltunk a partmenti sziklákhoz a hullámokat tanulmányozni. Még mindig elképzelhetetlennek tűnik számomra, hogy meg tudom tanulni az itteni időjárást és a hullámok viselkedését, de azért minden nap tanulunk valamit.

Este hatkor teltházas vitorlástúrát vittünk. Húsz vendég volt a fedélzeten (ez a maximum), Zsolt és én voltunk a segítők, Hellen most nem jött. Ott volt Allan egyik fia, Brock, aki apukájához hasonlóan halász, és ő fogja továbbvinni a rákhalász business-t a családban. Ez a túra is egy karácsonyi céges vitorlástúra volt, hasonlóan az előzőhöz, de azért a fiatalokat érdekelték a chips-en és sörön kívül a parton heverésző fókák és körülöttünk elrepülő albatroszok is. Bár számukra a nap fénypontja mégis leginkább az volt, amikor egyesével felhúztuk őket az árbóc tetejére. Számomra pedig az, hogy visszafelé én vezettem a katamaránt. Hupsz, nem hiszitek? :) Pedig igaz! Egy óvatlan pillanatban Brock megkérdezte, hogy szeretném-e vezetni a vitorlást, mire mondtam, hogy OOKÉÉÉ…… Egy gyorstalpaló vitorlásvezető tanfolyamon elmondta, hogy mindig a piros, négyszög tetejű bóják legyenek a bal oldalamon, a zöld, háromszög tetejűek pedig a jobb oldalamon. Csak egyszer rontottam el… :) A képen láthatjátok, hogy mennyire magabiztos voltam… :)


Emese