Január 7. A legbénább matróz Új-Zélandon : )

Délután leánybúcsú volt a Caprice fedélzetén, tizenöt lányt vittünk el vitorlázni, akik közül néhányan majd megfagytak az esőben (majdnem végig esett, és hűvös is volt), míg mások vígan borozgattak a vitorlás elején, miközben beborították őket teljesen a hullámok, sőt olyan is akadt, aki beugrott a vízbe neoprén ruhában, és volt, akit felhúztunk az árboc (mast) tetejére. A vendégek jól érezték magukat a kedvezőtlen időjárás ellenére is. Nekem egyrészt az a dolgom az ilyen túrákon, hogy figyeljek a turisták kényelmére, adjak nekik poharat, tányért, főzzek nekik meleg teát, mutassam meg, hogy hol a wc stb., másrészt mutassam meg nekik a fókákat, albatroszokat és egyéb érdekességeket, harmadrészt - és ez a legnehezebb számomra - segítsek Allan-nek a vitorlás kezelésében. Vagyis húzzam ki-be az orrvitorlát (jib), húzzam fel-le a fővitorlát (mainsail), kössem ki-le a puffereket (fender), bontsam ki és csomagoljam el a vitorlát, kössem ki-el a hajót a mólóról és ilyenek. Talán egyszerűnek hangzik mindez, és biztosan egyszerű is sokaknak, de nem nekem. Néha elfeledkezem arról, hogy mennyire nem vagyok sem praktikus, sem bátor, és abban a szerepben tetszelgek magam előtt, hogy én vagyok a nagy matróz, aki lobogó hajjal áll a fedélzeten, és mindent egy pillanat alatt megold, felhúz, helyére tesz, kibont-behúz, a valóság azonban az, hogy ma a csúszós fedélzeten imbolyogva csak egy lány voltam, aki egy olyan országból jött, ahol nincs is tenger, és ez látszik is rajta. :) Nagyjából egyszer sem találtam el, hogy éppen melyik kötelet és merre kell húzni, melyik csörlőre (winch) mit kell rátekerni, és többször majdnem úgy jártam, mint Allan lányának kutyája, aki annyira imádja a delfineket, hogy ahányszor csak meglát egyet a fedélzetről, úgy elkezd rohanni, hogy utána már csak csúszik, és nem tud megállni a hajó végén… Akkor sem éreztem annak a vagány kemény csajnak magamat, aminek szerettem volna, amikor a vitorla felhúzókötelének seklijét próbáltam átcsavarni egyik helyről  a másikra a szélben az ingó vitorlás csúszós fedélzetén egyensúlyozva, ja, és mivel elfelejtettem behúzni a horgászbotokat, az egyik damilja beleakadt egy sziklába, és elszakadt.
Estére kicsit elfáradtam, és a kezemet feltörték a kötelek, mire Anyukám csak annyit mondott a telefonban: “Te mondtad, hogy nem szereted az irodai munkát.’… :)

Emese