Január 9. Szabad Szombat

Ma szabadnapot kaptam, ezért rávettem Zsoltot, hogy menjünk be Dunedin-be. Mivel ő minden hétköznapját a városban tölti, neki ez nem akkora mulatság, mint nekem, falusi kislánynak, de a kedvemért beleegyezett. Azt hiszem, a nap végén nem bánta, mert nagyon jó kis napunk volt, egy igazi szabad szombat! Reggel a városba érkezve először a piacot látogattuk meg, de az elvárásunk nagyobb volt, mint a piacon a választék. De hát miért is lenne egy százhúszezer lakosú városnak hatalmas piaca? Érdekesség, hogy ÚZ-on sokkal többféle piros gyümölcs (berry) van, mint nálunk, és nagyon kedvelik őket az itteniek, nagyon sok porcukorral és tejszínnel leöntve. Az egyik legdrágább gyümölcs a piacon a cseresznye volt, de azt kívántuk meg, úgyhogy vettünk egy kilót, és azt eszegettük egész nap. Piacozás után a belvárosban tettünk egy rövidebb bevásárlókörutat, vettünk: meleg technikai ruházatot, pizsamát és egy könyvet a környéken található kiránduló- és sétautakról. (A pizsamára azért volt szükségem, mert itt éjjelente tíz fok körüli vagy alatti a hőmérséklet, ami elég hideg, tekintettel arra, hogy a házakban nincs fűtés.) Sokáig egyikünk sem képes vásárolni, úgyhogy hamar befejeztük, és beültünk Emese kedvenc helyére, egy Starbucks kávézóba karamelles kávézni, sacher tortázni és forró csokizni. Közben kiválasztottuk az új könyvünkből a Port Chalmers-i sétautat déluátni programnak. De még mielőtt elhagytuk volna a várost, bementünk egy nagy szupermarketbe, mert régóta terveztük, hogy feltérképezzük, mi is kapható errefelé. És ha már ott voltunk, meg is raktuk a kosarunkat mindenféle földi jóval: sárga kivivel, kókuszdióval, ananásszal, csokival, “igazi” kenyérrel (két toast között azért néha kell egy kis fellélegzés :). Délután egy nagy sétát tettünk Port Chalmers-ben, ami egy régi hagyományokkal rendelkező, hangulatos halászfalu Dunedin és Karitane között. Hatalmas daruk emelkednek a partján, és mindig áll egy óriási óceánjáró tele turistákkal a kikötőjében, emellett pedig egy csomó kis rozzant halászhajó sorakozik a vízen, régi kikötő- és hajómaradvány között. És itt van a Careys Bay Hotel is, ami neve szerint hotel is, de elsősorban egy bár, és nem mellesleg Allan kedvenc helye, itt szokott sörözgetni a halász cimboráival. Utunk közben ide is betértünk, és a kikötőre néző asztalok egyikénél megvendégeltük magunkat egy finom “fish and chips”-szel, egy pohár kólával és egy pohár úz-i sörrel. (Zsolt kezd rászokni a kólára én pedig a sörre. :)

Emese